A Dabason és környékén működő brojler termelő integráció ellátására alakult meg cégünk és indult el dabasi telephelyünkön a takarmánygyártás. 1981-ben a nagy gabonaipari trösztök összefogásával megépült Dabason az első premixüzem. Akkoriban 1 millió tonna takarmány előállításához elegendő premixet gyártottunk. Nyolc évvel később, 1989-ben a rendszerváltással egyidőben alakultunk részvénytársasággá, elsőként a takarmánygyártó cégek közül.
A 89-es átalakulás utáni első 10 év a folyamatos és fontos infrastrukturális fejlesztések, beruházások jegyében telt. Elsőként felépült a vitamin üzemünk, s a Magyarországon most is kivételesnek számító vegyi üzemünk. Ezt követően beindult a folyékony vitamin előállító, illetve a kutyatáp gyártás..
A vitamin és premixüzem rekonstrukciója után 2004-ben, az EU-s csatlakozás évében került sor a takarmánykeverő üzem és koncentrátumgyártás uniós normák szerinti korszerűsítésére. Még ugyanebben az évben újabb termelőegységgel bővültünk, s megkezdődött a Hungaroszója gyártása. Az utóbbi öt évben megvalósított beruházásaink sorát a Metafort vegyi üzem rekonstrukciója nyitja. 2006-ban az „EURÓPA ITT ÉPÜL” program keretében, AVOP támogatással megvalósul az új világszínvonalú premix üzemünk illetve a koncentrátumgyártó üzem automatizált zsákoló rendszerének kiépítése.
A termelési feltételek gazdaságos üzemeltetéséhez új vállalatirányítási rendszert vezettünk be, új raktárbázist létesítettünk és bővítésre került az alapanyagtartály rendszer is. 2008-ban befejezéséhez közeledik egy by-pass fehérje,- és zsírkoncentrátum gyártó üzemegység létesítése.
Vállatunk csaknem három évtizedes fennállása alatt megvalósított folyamatos beruházásoknak köszönhetoen mára a takarmánygyártás teljes vertikumát lefedi Dabason. Az országban egyedülálló módon mind a 6 üzemegység egy helyen, cégünk 11 ha-os telephelyén található. Termelésünk a mikroelem panel gyártástól a strucc, sot a medve beetető táp gyártásáig, közel 2000 fajta különbözo terméket állít elő.
- 1981 A cégalapítók beindítják a takarmánygyártást.
- 1984 Termelokapacitás 70 e tonna/év, új présvonalak beállítása
- 1988 Elkészül új premixüzem
- 1989 Megalakul VITAFOT RT. Elso Takarmánygyártó és Forgalmazó Részvénytársaság
- 1990 Új vitaminüzem létesül
- 1991 Francia UNCAA cég, 31 % részesedéssel csatlakozik cégünkhöz.
- 1992 Megkezdi a termelést a METAFORT mikroelem gyártó cég.
- 1994 Részvénytársaságunk privatizációja, menedzsment 67 % tulajdonos
- 1997 Folyékony vitaminüzem beindítása
- 1999 ISO 9001: 1994
- 2000 BOCHI pelyhesítoüzem és a pet-food gyártás beindul
- 2001 Francia részvényesünk az UNCAA+ SZIGMA fúzióját követoen létrejön az UNION
INVIVO csoport
- 2002 Vitamin és premixüzem rekonstrukciója, ISO 9001: 2000
- 2004 Keverőüzem és koncentrátum gyártás korszerusítése az EU élelmiszer és takarmánybiztonsági illetve állategészségügyi követelmények szerint. Beindul a Hungaroszója gyártás, nagyteljesítményű száraz extrúder üzembehelyezésével
- 2005 METAFORT vegyi üzem rekonstrukciója
- 2006 „Európa itt épül”, új világszínvonalú Premixüzem épül, a Koncentrátum üzem zsákoló egységgel bővül, AVOP támogatással
- 2007 Új vállalatirányítási rendszer, új raktárbázis, ömlesztett,- készárú és alapanyag tartályrendszer bővítés. Új raktárbázis létesítése.
- 2008 By-pass fehér,- és zsírkoncentrátum gyártósor létesítés
- 2009 Komponenstartályok bővítése és az üzemirányító rendszer korszerűsítése a Keveréktakarmány- és Koncentrátumgyártó üzemben
- 2011 Laoszi beruházási projektek átadásra kerülnek
- 2012 Saját fejlesztésű és gyártású innovatív termékcsalád, védett fehérje készítmények, Duo Pass néven. Kettős védelemmel.
- 2013 Újabb termékdíjas, saját fejlesztésű termékek, MelaDuo Pass gyártástechnológia know-how transzfer Franciaországban
- 2014 A világ egyik legkorszerűbb présvonalának CPM létesítése késztáp üzemünkben.