Forrás: Vidék Magazin VII. évfolyam | 2017. 2-3

A Vitafort Agro Ázsia Zrt.-re azért volt szükség, mert korábban a Vitafort Zrt. önállóan hajtott végre egy kötött segélyhitel programot, ami kisebb volumenű volt, a költségvetését tekintve is. Ellenben a most indított, újabb kötött segélyhitel program költségvetése 30 millió dolláros és jóval komplexebb program, amelynek a célja a laoszi élelmiszerlánc-biztonsági rendszer kiépítése és exportképes élelmiszertermékek előállítása. Fontos hangsúlyozni, hogy ez egy hitel, amit vissza kell fizetni a laoszi félnek, igaz, hogy kamatmentesen és hosszú türelmi idő után. A nem kis összegű hitelbiztosítás költségét a Magyar Állam vállalja magára. Laosznak ezzel együtt érdeke, hogy jól használja fel azt, hiszen valamiből vissza kell adni. Az előző kötött segélyhitel program befejezése után – abban a programban három tápüzemet, egy vágóhidat és egy ivadéknevelő halastó-rendszert építettünk – nem hagytuk magára a laosziakat, sőt két laoszi-magyar vegyesvállalat is létrejött A projekt végrehajtása során megjelenik 50-60 hazai kis- és közepes vállalkozás alvállalkozóként, beszállítóként, tervezőként, gépszállítóként. A Vitafort Agro Ázsia Zrt. egy őket összefogó, projektet menedzselő, végrehajtó cég, míg a Vitafort Zrt., mint nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, nélkülözhetetlen hátteret biztosító vállalat van jelen.

Hosszabb távon az a célunk, hogy a laoszi különleges organikus biotermékeket a tíz országot felölelő ASEAN régióban (Association of Southeast Asian Nations, azaz Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) továbbá a szomszédos Kínában értékesítsük. Laoszban is akad már a bio termékekre példa, de elsősorban a kávé és a rizs vonalán. Mi szeretnénk ezt a hústermékek körében is megvalósítani, ami egy kicsit bonyolultabb, hiszen a hús az élelmiszerlánc csúcsán jelenik meg, az odáig vezető út pedig sok mindent magába foglal. Laosznak kitűnő adottságai vannak arra, hogy minőségi terméket állítsanak elő, melyek humán egészségügyi szempontból kifogástalanok, de ezt ma már igazolni is kell. Az ország körül-belül 7 milliós lakossága valójában nem jelent nagy piacot, az emberek többsége ráadásul vidéken él és önellátó. Tehát a laoszi piac jórészt a külföldiek piaca, mert az éttermek, a szállodák azok, amelyek ezeket a minősített termékeket igénylik. Laoszban a GDP éves fejlődési üteme 8 százalék körül van, de a környező ASEAN országokban is igen magas, ám ott még nem az a helyzet, hogy a tartós fogyasztási cikkeket vásárolják. A szomszédok, úgymint a kb. 90 milliós Vietnam például, de ott van Thaiföld és Kína is, akik számítanak is a laoszi termékekre és ebben magyar üzleti lehetőségek is benne vannak. Az ASEAN országokon belül ugyanakkor megjelenik egy sajátságos igény: nő a fizetőképes kereslet az ázsiai országokban és ezzel együtt a minőség iránti kereslet is.

A projekt még csak 2016 szeptemberében kezdődött, mégpedig azzal, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei – akik a „legszakavatottabbak” ezen a területen – utaztak ki több alkalommal egyetemi és agrárminisztériumi szakértőkkel együtt Laoszba felmérni a helyzetet. Ennek elemzése alapján megyünk tovább. A projektnek ugyanis három pillére van. Az első az intézményi és jogi háttérnek a megteremtése, hiszen egy élelmiszerlánc-biztonsági rendszer kiépítéséhez a jogszabályi hátérre is szükség van. Laoszban egyébként ez nem olyan rossz, mint azt sokan gondolnák, mert nemzetközi szervezetek is segítik őket abban, hogy az élelmiszertermelés, feldolgozás biztonságát szolgáló jogi háttér meglegyen. Ezzel együtt nekünk is segítenünk kell, hogy az ki is alakuljon és működtethető legyen.Maga az intézményi háttér is fontos, hiszen nálunk is létrejött a Nébih több átszervezés folytán. Most nem gondolunk arra, hogy Laoszban létrehoznánk egy külön szervezetet – az hirtelen nagy ugrás lenne -, hanem meglévő intézmények és három minisztérium bevonásával alakítanánk ki egyfajta „virtuális” rendszert. Az ottani agrártárca, azaz a Mezőgazdasági és Erdészeti Minisztérium, Egészségügyi Minisztérium, valamint – az export miatt – az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium – már aláírta az együttműködési dokumentumot. Egyelőre a célunk egy állandó titkárság létrehozása. A munka oroszlánrésze az agrárminisztériumban folyna, de a tevékenység egyfajta hálózatként működne a titkárság révén.

A laboratóriumi háttér a második pillér, hiszen az élelmiszerlánc megteremtésénél alapvetően fontos, hogy vizsgáljuk a termékeket, a szántóföldön a talajminőséget, majd a növény-, illetve a takarmányminőséget és természetesen az állatok egészségét, a húsminőséget. Ide tartozik, hogy a projektköltségek legnagyobb hányadát a laboratóriumfejlesztés teszi ki. A laboratóriumokat az első pillér megállapításai, eredményei alapján építjük majd meg. Úgynevezett referencia laborokat állítunk fel a főváros környékén, hiszen azt nem vállalhatjuk, hogy az egész országra kiterjedően építsünk laborhátteret. A referencialaborok közül kiemelkedik a központi állategészségügyi laboratórium és a központi takarmány laboratórium. Lesznek más laboratóriumok is, sőt a tartományi laboratóriumokat is fejleszteni próbáljuk. Kiemelt fejlesztési irány az országhatárokon működő karantén és vizsgáló laboratóriumok létrehozása, hiszen tranzitországról van szó. Laoszba szoktak behurcolni különféle állatbetegségeket, mert ma az élő állatok mozgását nem ellenőrzik.

A harmadik pilléren belül integrált farmokat hozunk létre az állami és magánszféra együttműködésével. Erre már odafigyeltek nemzetközi szinten is. A farmokon növénytermesztés, takarmánygyártás történik és állatok nevelése, vágóhídi vágás, feldolgozás és marketing. A fő csapásirány elsősorban a sertés és a hal, de a szarvasmarha is egyre inkább képbe kerül. Mi is támogatjuk az intenzív sertéstermelést nagy telepeken, de egyik kiemelt célunk az őshonos fajtáknak a tenyésztése. Nemcsak sertésből, hanem halból is például. A laosziaknak nagyon sokféle haluk van, több száz olyan halfaj él ott a természetes vizekben, melyek szóba jöhetnének akvakultúrában nevelhetőként is. Tehát ez már a modern integrált rendszer, amely profitorientált tevékenység. Egy kis „inputot” persze ad az állami projekt, de a vállalkozók is hozzáteszik a maguk tőkéjét és ők fogják működtetni a rendszert, piacra jutatni a minősített terméket. Mindez jól hangzik, de hozzá kell tenni, hogy Laosz a világ egyik legszegényebb országa. Tehát amikor ottani vállalkozásról beszélünk, mögé kell érteni, hogy egy más vállalkozási kultúrában komoly nehézség például a technológia betartása, hogy fegyelmet is magába foglaló, tudatos, szervezett gazdálkodás történjen. Ezt is figyelembe kell venni a mintafarmoknál, ahol az említett két magyar vegyesvállalat már részt vesz, más magyarországi cégekkel, amelyekből szeretnénk még többet bevonni.

A magyar-laoszi kapcsolatoknak az egyik lényeges eleme, hogy azokkal dolgozunk együtt, akik annak idején Magyarországon végeztek. Ők több mint kétszázan vannak és közülük sokan az agrárvonalon. Akivel például legszorosabban együttműködünk, a laoszi agrárminiszter-helyettes. Ő Gödöllőn tanult, de Magyarországon végzett állatorvosként a minisztérium állattenyésztési főosztályának vezetője is. Tehát amikor egy megbeszélést tartunk, akár magyarul is beszélhetnénk, a laoszi kollégák többsége ugyanis tud a nyelvünkön. Ráadásul nemcsak a nyelvtudásukat őrizték meg, Magyarországot nagyon sokan a második hazájuknak tekintik. Náluk most alakult újjá a Laoszi-Magyar Baráti Társaság, ami ott egy állami intézmény. Nagyon komolyan tudja tehát segíteni azt a szakmai programot, amely kapcsán szükség van a kapcsolatokra, a médiára, stb. A fejlődő országoknak szóló hazai ösztöndíjak között újraindultak a laosziaknak szóló ösztöndíjak is, évente 50 laoszi diáknak van lehetősége nálunk tanulni egyetemi, tudományos képzések keretében. Mi persze azt szeretnénk, ha közülük minél többen agrárterületen tennék ezt. Laoszban ugyanis a fejlesztések nehezebbek, mint mondjuk egy fejlettebb országban, hiszen nincsen képzett munkaerő. Kritikus, mennyire nincsenek olyan tanult, tapasztalattal rendelkező,nyelvet beszélő szakemberek, akiket az a rendszer, amit mi kiépítünk, foglalkoztatni tudna. A feladatunk tehát finoman szólva nem könnyű.

A laoszi magyar modellt, projektet nemcsak az ottani agrártárca ismeri el, de maga a laoszi miniszterelnök, Thongloun Sisoulith is kiemelte már a mezőgazdaságot értékelő miniszterelnöki beszédében. Szólva arról, hogy a laoszi hús előállítás és forgalmazás terén megvalósult magyar modell követhető és kiszélesíthető. Laosz egyébként elektromos energiából és bányászati termékekből exportőr, az agrárgazdálkodásban alkalmazott gépekből és fogyasztási cikkekből viszont importőr. Elsősorban Thaiföldről importál, de nemcsak élelmiszert, hanem technológiát is. Emiatt is szeretné a laoszi kormány az ország szomszédoktól való függőségét csökkenteni. Úgy látom tehát, hogy a magyar modellt Laoszban tényleg komolyan veszik és az ebben rejlő lehetőségek kihasználása rajtunk múlik. Ez a történet ugyanis nemcsak a szegény ország élelmiszer ellátására irányuló fejlesztési programjáról, modern üzemről és minőségi piacokról szól. A hátterében azért ott vannak azok a kisvállalkozások is, amelyek működése hozzájárul a vidéki lakosság életszínvonalának a javulásához, a szegénység felszámolásához. A humán-egészségügyi élelmiszerbiztonság mellet tehát ott van az élelmiszer ellátás biztonsága is, azaz, hogy legyen elegendő élelmiszer, illetve javuljon a foglalkoztatottság, hiszen Laoszban a népesség mintegy 60 százaléka a mezőgazdaságból él. A mi munkánkban mindez benne van, nem véletlen talán, hogy a jelek szerint a laoszi kormányzat Magyarországot kiemelt partnernek tekinti.