·

Sikeresen Zárult a III. Agrár KSH Program Laoszban

A 2018-ban kezdődött program az eredeti tervek szerint 2021 végén zárult volna, azonban a COVID járvány lelassította a megvalósítást, így a magyar és a laoszi fél egyetértésével a vonatkozó szerződések módosításra kerületek. Ennek megfelelően, a program zárására végül 2023. augusztus 31-én került sor. A végső pénzügyi teljesítést megelőzően 2023. július 27-én Vientianéban került sor a Záró Áttekintő Értekezletre, amelyen Dr. Phet Phomphiphak, laoszi Mezőgazdasági és Erdészeti miniszter és Dr. Sipos Sándor Magyarország bangkoki nagykövete elnökölt. A záró értekezleten részt vettek továbbá a projekt tevékenységeket végrehajtó, az eredményeket hasznosító magyar- és laoszi intézmények és vállalkozások, illetve a laoszi agrár- és élelmiszeripar fejlesztésében illetékes állami szervek és a laoszi céltartományok képviselői.

A záróértekezleten Dr. Váradi László, a 3. agrár kötött segélyhitel (KSH) program fővállalkozója, a Vitafort Agro Ázsia Zrt. (VAA) vezérigazgatója áttekintést adott a magyar-laoszi agrárkapcsolatokról, bemutatva, hogy a magyar KSH programok hogyan járultak hozzá a laoszi agrárgazdaság fejlődéséhez. A magyar segítséggel megvalósuló 3. agrár kötött segélyhitel programot, illetve annak főbb eredményeit Dr. Lénárt István projekt menedzser (VAA) mutatta be. Bár a 3. agrár KSH program lezárult, a magyar-laoszi agrár együttműködés folytatódik, amelynek lehetőségeiről Dr. Váradi László tartott előadást. A záró értekezlet előadásai az alábbi linkeken érhetők el:

A záró értekezleten megállapításra került, hogy a hét plusz egy tartományt magába foglaló komplex program a COVID járvány majd az anyagok és szolgáltatások árának világméretű emelkedése miatt igen nehéz körülmények között került végrehajtásra. Ennek ellenére a program sikeresen teljesítette a kitűzött célokat, ami a magyar és a laoszi fél konstruktív együttműködésének köszönhető. Az együttműködés példamutató volt mind a Vitafort Agro Ázsia Zrt. (VAA) és a laoszi Mezőgazdasági és Erdészeti Minisztérium (MAF) Állattenyésztési és Halászati Főosztálya (DLF) között, mind a végrehajtásban résztvevő magyar és laoszi intézmények és vállalkozások között.

A program keretében magyar- és laoszi kis és közepes vállalkozások aktív részvételével olyan modell üzemek épültek, amelyek működése bemutatja azt, hogy a hús és a hal korszerű technológiával történő termelése és feldolgozása, illetve minősített termékek értékesítése milyen lehetőségeket biztosít a piacra termelésben. Az új létesítmények és technológiák alkalmazásával nem csak a helyi lakosság egészséges élelmiszer ellátása és az import csökkentése valósítható meg, de kihasználhatók az exportban rejlő lehetőségek is. A projekt a hús- és haltermékek ellátási és értékláncának egészére fókuszálva, a támogató intézményi, laboratóriumi és jogszabályi feltételek javításának lehetőségeire is példát mutat.

A projekt tevékenységeit és eredményeit röviden összefoglaló, laoszi nyelvű, angol feliratozású videó is készült, amely az alábbi linken érhető el:

The Hungarian agricultural tied aid loan program in the Lao PDR

A záró értekezleten az is megállapításra került, hogy a sikeres 3. KHS program, illetve a 2008 óta tartó magyar támogatással megvalósuló laoszi agrár fejlesztési program eredményeinek hasznosítása, azok fenntarthatóságának biztosítása további erőfeszítéseket igényel elsősorban a laoszi fél részéről. A VAA, illetve vállalkozói és intézményi partnerei készek a további együttműködésre, e lehetőségek feltárása és előkészítése már el is kezdődött.