A VITAFORT korábban is vállalta – túlnyomó részt partneri körében- takarmánykeverő üzemek létesítését, azok tervezését, kivitelezését, bel- és külföldön egyaránt. Az Európai Uniós csatlakozást követően a magyarországi takarmánykeverő beruházások (létesítés, felújítás) mintegy 25%-ban volt érintett.

A 2012-es év végén az Európai Uniós források megnyílásával újra lehetőség nyílt ÉLIP-es és ÁTK-s pályázatok keretein belül takarmánykeverő üzemek létesítésére és meglévő üzemek felújítására, rekonstrukciójára pályázni.

Partneri körünkből számos megkeresés érkezett, így ennek következtében a kivitelezői szerződések megkötését követően a 2013.-2014.-es évben az ország 10 különböző pontján, mintegy 1,5 milliárd Ft összértékben folyt takarmánykeverő üzemi beruházás a VITAFORT fővállalkozásában. Ezek összes volumene takarmánymennyiségre vonatkoztatva meghaladja a 150.000 t/év késztáp gyártási kapacitást.

A 2015-ös év elejére a projektek átadása és a pályázati elszámolások megtörténtek, amelynek következtében –a gondos tervezésnek köszönhetően-, partnereink maradéktalanul hozzájuthattak a pályázott összegekhez.

DEBRECEN

PLC vezérlésű 6 t/h kapacitású dercés takarmány előállító üzem létesítése

beruhazasok_1

beruhazasok_2

MOSONMAGYARÓVÁR

10t/h kapacitású granulált takarmány előállító üzem rekonstrukciója, átalakítása PLC vezérlésűvé

beruhazasok_3

beruhazasok_4

beruhazasok_5

beruhazasok_6

SÁRVÁR

10t/h kapacitású granulált takarmány előállító üzem rekonstrukciója, átalakítása PLC vezérlésűvé

beruhazasok_7

beruhazasok_8

beruhazasok_9

SZOMBATHELY

5/h kapacitású dercés takarmány előállító üzem rekonstrukciója, átalakítása PLC vezérlésűvé

beruhazasok_10

PITVAROS (22M Ft)

1t/h kapacitású szójaextrudáló üzem létesítése

beruhazasok_11

beruhazasok_12

CSORVÁS

4t/h kapacitású granulálóvonal létesítése

beruhazasok_13

beruhazasok_14

DÖBRÖKÖZ

10t/h kapacitású dercés és granulált takarmány előállító üzem létesítése

beruhazasok_15

beruhazasok_16

beruhazasok_17

beruhazasok_18