III. kötött segélyhitel program
- Szerző: Orbán Márton
- Dátum: 2017-11-02
2017. szeptember 21-én Magyarország és Laosz kormánya 160 millió dollár összegű kötött segélyhitel programról írt alá kormányközi megállapodást a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Mivel Laosz továbbra is Ázsia egyik leggyorsabban fejlődő gazdasága, az utóbbi tíz évben átlagosan hét százalékkal nőtt a GDP-je, így a szektorban való befektetések hosszú távon ígéretesnek tűnnnek Magyarországnak is. Szaleumxay Kommaszit laoszi külügyminiszter még májusban hangsúlyozta: Magyarország és Laosz kapcsolata hosszú időre tekint vissza, és országa mindig megbízható barátként számíthatott Magyarországra a gazdasági együttműködésben és nemzetközi ügyekben is. Idén ünnepelik a diplomáciai kapcsolatok létesítésének 55. évfordulóját, és ezen időszak alatt sok eredményt értek el a kapcsolatépítésben.
Az együttműködés keretében magyar vállalkozások közreműködésével népesség-nyilvántartási és elektronikus személyi igazolvány rendszer létrehozását célzó projektek, valamint élelmiszerbiztonsági fejlesztések, és szennyvízkezelési beruházások valósulhatnak meg a délkelet-ázsiai országban. A most aláírt program immár a harmadik. Laosz lakosságának nagy része vidéken, mezőgazdaságból él, az országnak gazdag víztartalékai vannak és a magyar vállalatok szerepvállalását eddig is elégedettség övezete, így az együttműködés folytatódik, hiszen a Laoszban szükséges tudást, az igen jól exportálható magyar szolgáltatásokkal biztosítani lehet.
Laosz gazdaságfejlesztési stratégiájának egyik alappillére az agrárgazdaság fejlesztése: a családi farmgazdaságok minőségi állatállománnyal és takarmánnyal történő ellátása, az élelmiszerbiztonsági lánc kiépítése, az állategészségügyi helyzet javítása, a feldolgozóipari háttér fejlesztése, illetve oktatási és szakképzési programok végrehajtása. A mezőgazdaságban és élelmiszer-termelésben az élelmiszerbiztonság és az ökogazdálkodás egyre fontosabb szerepet játszik. Laosz felismerte, hogy mezőgazdasági termékek tekintetében mennyiségi versenyt nem folytathat a szomszédos országokkal (különösen: Kína, Thaiföld, Vietnam), ezért a magasabb minőségű és árszínvonalú biotermékek ágazatát kívánja fejleszteni. Ebben a folyamatban kiemelten számít a magyar szaktudásra és tapasztalatokra.
Forrás: https://bangkok.mfa.gov.hu/page/laosz-gazdasagi-kapcsolatok
0 Komment