Dr. Váradi László köszöntő beszéde a magyar államfő laoszi látogatására
- Szerző: Orbán Márton
- Dátum: 2020-03-06
Dr. Váradi László Áder János államfő laoszi látogatásán elhangzott köszöntő beszéde
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Engedjék meg, hogy bemutatkozzam. Váradi László vagyok a Vitafort Agro Ázsia Zrt. vezérigazgatója.
Cégünk vezetői és dolgozói nevében nagy szeretettel köszöntöm Áder János urat Magyarország Köztársasági Elnökét, kedves feleségét, Thongphat urat a laoszi Mezőgazdasági és Erdészeti Minisztérium miniszterhelyettesét, a magyar delegáció tagjait, a laoszi állami és intézmények vezetőit, minden kedves vendéget.
A Vitafort Agro Ázsia Zrt. 2008 óta már a harmadik kötöttsegélyhitel programot hajtja végre Laoszban az agrár és élelmiszeripar fejlesztésének területén. A programok célja magas minőségű és biztonságos hal- és hústermékek előállítása a laoszi értékes szennyeződés mentes „zöld erőforrások” felhasználásával.
Tisztelt Elnök Úr! Nem véletlenül vagyunk egy halgazdaságban. A magyar-laoszi agrárkapcsolatok fejlődésében úttörő szerepet játszott a hal, a haltenyésztés. Közel 40 évvel ezelőtt 1980-ban FAO program keretében magyar szakértők segítették a laoszi halászatfejlesztést, majd a FAO projekt lezárását követően a szarvasi Halászati Kutatóintézet a HAKI volt a zászlóshajója a két ország közötti agrár együttműködésnek. Egykori laoszi agrárminiszter Dr. Siene Saphanthong megállapítása valóra vált, amikor azt mondta, hogy a hal lesz a „kiindulási pontja” más agrárfejlesztési projekteknek. Az agrár együttműködés ugyanis folyamatosan bővült és bekerült abba a sertés tenyésztés, az állati tápok gyártása és a húsfeldolgozás.
Nagy lendületet adott az agárkapcsolatok fejlesztésének Magyarország EU csatlakozását követően a kötött segélyhitel programok beindulása, amelyek végrehajtója a dabasi Vitafort Zrt. majd a Vitafort által létrehozott Vitafort Agro Ázsia Zrt. volt. A kapcsolatok tovább bővültek az élelmiszerlánc biztonsági rendszer fejlesztésével, a talajgazdálkodással, a növénytermesztéssel és vízgazdálkodással.
A magyar agrárkapcsolatok fejlesztése jó példája annak is, hogy a szakértői munka, majd a kutatás-fejlesztés fokozatosan hogyan válik termelőerővé magyar és a laoszi vállalkozók bevonásával. Magyar cégek már két agrár vegyes vállalatot is létrehoztak Laoszban. Az egyik az Akvakultúra Fejlesztési Vállalat, amelyiket a magyar innovatív Aranyponty Zrt. alapított kihasználva a kötött segélyhitel program adta lehetőségeket.
Ezen a ponton, megköszönve a figyelmüket át is adom a szót a vállalat ügyvezető igazgatójának ifjabb Lévai Ferencnek.
0 Komment